Felismerés ami a Te életedet is,
az önismeretedet, és a hétköznapjaidat is segítheti!
Mindannyiunk
életében vannak bizonyos visszahúzó dolgok, amelyek hosszan elkísérnek
az utunkon. Ez lehet akár egy személy, egy ideológia, egy hozzáállás,
egy érzés, vagy bármi egyéb. Ha észreveszed ezeket és tudatosan
odafigyelsz rájuk, akkor felfedezheted hogy miben gátolnak, miben
korlátoznak, és hogyan keserítik meg az életedet. Ha idáig eljutottál az
már fél siker!
Aztán jön a másik fele, hogy el is tudj szakadni, és
függetleníteni tudd magad ezektől, akár a belső, akár a külső visszahúzó
erőktől. Egy ilyet fogok most Veled megosztani, ami úgy tűnik nekem
elég nagy feladatom az életben, és az elmúlt meditatív évek egyik
legfőbb tapasztalata és felismerése volt számomra. Van még vele
feladatom bőven, de úgy érzem hogy jó úton haladok. Olvasd el mert segít
majd Neked is néhány felismerésben, és utána könnyebbé válnak majd a
hétköznapjaid! Nem mész majd bele felesleges konfliktusokba, békésebbé
és kiegyensúlyozottá válhatsz Te magad is, és a környezeted is! No akkor
kezdődjön hát a történet az általános iskolánál!
Vidám kissrác voltam mindig is. Kedveltem a mókázást, a
hülyéskedést, és szerettem ha jó hangulat van a levegőben. Kellemesen
teltek a napok, azonban mindig eljött egy olyan pont, ahol iszonyatosan
befeszültek a többiek, és durcáskodás vagy veszekedés lett a vége. Ez
általában akkor jött el, amikor egy "fontos" dologban megszólaltam. Ne
nevess, hiszen a kisebb gyerekeknek, vagy a kamaszoknak is vannak
"fontos ügyeik" a saját kis társadalmi környezetükben, a saját
"közigazgatási határaikon" belül. Szóval amikor, amolyan közösségi
együttléttel kapcsolatos, gyerekes vagy kamaszos társadalmi problémákba
beleszóltam, általában nagy feszültség támadt. Önkéntelenül is mindig
olyan dologra sikerült felhívnom a figyelmet, amivel akár egy személy,
akár egy egész csoport egyáltalán nem akart szembesülni.
A
struccpolitika egy ideig mindig kényelmesebb. Én meg valahogy sosem
bírtam ki, mindig megszólaltam. Ebből aztán csak feszültség lett, mert
mindenki csak a felszínen kapargatva szeretett volna válaszokra lelni. A
mélyebb meglátás érdekében elkerülhetetlen szembenézés túlságosan is
kényelmetlen, ezért ezt minden erejükkel igyekeztek sokan elkerülni,
ebből aztán mindig feszültség támadt. Akkor ez még nem tudatosult
bennem, csupán azt vettem észre hogy időről-időre ilyen konfliktusokba
keveredek, megfagy a levegő körülöttem. Az évek persze teltek, amikor
is...
Ez a jelenség újra és újra felütötte a fejét körülöttem. A
tínédzserek szívesen gúnyolódnak másokon, vagy egymáson, és itt is azt
éreztem hogy megy a mókázás ezen, azonban amikor én is eleresztettem pár
ilyen megjegyzést, akkor hihetetlen feszültség támadt. És hát persze
minél idősebb már az ember, annál "komolyabb" társadalmi ügyekbe is
keveredik, ahol ismételten csak ha felhívtam a figyelmet pár dologra,
akkor elég erős izgatottság és feszültség támadt. Néha már jobbnak
éreztem ha meg sem szólalok. Csak azt meg hát nem bírtam ki sose, ami
meg nyílván az én korlátozottságom. Aztán megérkezett a meditáció az
életembe.
2003 nyarán szédültem be, elég illuminált állapotban a sahaja jóga
sátorba a Sziget fesztiválon, amikor is elindult ez a folyamat az
életemben. Előtte már sokat olvastam ezekről a dolgokról, néhány
botladozó gyakorlati tapasztalás is volt, de az igazi meditálás itt
kezdődött. Persze folyamatosan jöttek továbbra is ezek a szituációk,
különböző helyzetekben, hogy alkalomadtán ha elmondom a véleményem,
abból feszültség támad. Nem jó ez így, mit is lehetne tenni,
gondolkodtam sokat. Ne mondjam el a véleményem? Vagy próbáljam szebben
előadni? Máshogy?
A meditációból fakadó nagy igazságérzet pedig hajtott
egyre inkább belülről, hogy mégiscsak elmondjam a véleményem. Akár egy
embernek, akár többeknek. Akár meditálóknak, akár nem meditálóknak.
Mikor felfedeztem valamit, olyat ami gátolja az illetőt, vagy eseményt,
vagy pedig olyat ami előrelendítette volna a dolgokat, akkor én nagy
lelkesen mindig elmondtam, hogy szerintem mit és hogyan és miért. Aztán
persze mindig lett felzúdúlás, persze ki-ki a saját vérmérséklete
szerint. Csendes durcás struccpolitikától elkezdve, néma közönyösségig,
gúnyolódásig vagy heves tiltakozásokig. Visszanézve az elmúlt évekre pedig, a
dolgok többsége mégiscsak úgy alakult, ahogy...
A Csend ereje
Egyre inkább arra jöttem rá, hogy jobb ha
kevesebbet szólalok meg, és inkább nem mondok véleményt. Ahogy ez
kezdett kikristályosodni bennem, úgy éreztem hogy ez kezdi segíteni még a
meditációmat is. Magamban inkább megpróbáltam átadni az Isteni Erőnek a
dolgokat, és csak hagyni, hogy a Csend mutassa meg az utat. Akár nekem,
akár másoknak. Ne én mondjak ki dolgokat, hanem a Csend adja meg a
felismerést. Legalábbis annak aki nyitott rá, és akinek szükséges. És
egyre jobban kezdtem ebben elmerülni. Szinte már örömömet is lelem
ebben, hogy direkt nem mondok semmit. Nem gerjesztek felesleges
feszültséget. A meditáció mellett én sok időt fordítok az üzleti,
pénzügyi, marketing és hasonló jellegű dolgokra, és ott is egyre jobban
olyan dolgokra leltem rá a tanácsadóktól, hogy azt mondták, ne adj
tanácsot annak aki nem kér. Úúú mekkora felismerés volt!
Rájöttem hogy óriási igazság van benne, hiszen én mindig olyankor
szólaltam meg, amikor valójában nem is kérdeztek! Ha nem kérdeznek, ne
válaszolj! Ennyire egyszerű az élet! Egyszer egy sahaja jógás anyagban
olvastam valahol, hogy a "bandanod csendjével válaszolj". Kezdtem egyre
jobban ráérezni ennek az erejére. A Csend erejére. Arra hogy felül tudsz
kerekedni önmagadon, és képes vagy nem megszólalni! Persze vannak
akiknek meg pont az ellenkező feladatuk van az életben, hogy a
némaságukból kitörjenek, és igenis szólaljanak meg! Ezt Neked magadban
kell tudnod, hogy Neked miben kell fejlődnöd. A megszólalásban, vagy a
hallgatásban. Nekem egyértelműen a hallgatásban kellett fejlődnöm.
Szóval az utóbbi időben egyre szívesebben hallgatok egyre
nagyobbakat. Pedig rengeteg "ügyet" látok jobbra-balra, közel és a távol
egyaránt. Sok mindenben van véleményem, de már egyáltalán nem akarom
ezt rátukmálni másokra. Bár néha olyat is tapasztalok, hogy van hogy
megkérdeznek valamiről, aztán amikor elkezdem kibontani a meglátásomat,
akkor újra csak a régi reflexek jönnek. A befeszülések, és a beszélgetés
minél hamarabbi lezárása. Mindegy, ez van, talán ez meg már nem is az
én ügyem. Én igyekszem a magam módján hallgatni, meditálni, átadni az
Isteni Erőnek a dolgokat, és némi bölcsességre lelni azügyben, hogy
mikor is szólaljak meg, meg mit is mondjak, hogyan és miért.
Felismerések folytatódnak
Kapcsolódva ezekhez a
felismerésekhez hatalmasat nevettem, aztán picit magamba is szálltam
akkor, amikor egy
személyiségtesztet végeztem el pár hónapja. Ugyanis
volt egy olyasmi rész is benne, hogy a megjelenésem önkéntelenül is
frusztrációt gerjeszt maga körül az emberek nagy többségében.
Visszagondoltam korábbi munkahelyekre, főnökökre, kollegákra, vagy akár
egyéb ismerettségi kapcsolataimra, és csoportokra amikben voltam és
vagyok, és valóban el kezdtem látni ezt a fajta frusztrációt, amit
sokszor akkor is okozok, ha meg sem szólalok. Pusztán a jelenlétem.
Valahogy már a hozzáállásom, meg úgy az egész lényem okoz egyfajta
frusztráltságot sokakban. Hát még ha meg is nyílvánulok, akkor meg aztán
pláne (-:
(Persze tisztán látszik az is, hogy milyen típusú emberekben)
No
de most akkor mit tegyek? Hát semmit. Nyílván én nem arra vágyom hogy
feszültségeket gerjesszek magam körül, úgyhogy igyekszem igazán
visszavennem magamból. Aztán akiknek meg még így is sok vagyok, és
frusztráló a jelenlétem, hát az meg talán már nem is az én, hanem az ő
ügye (-:
Legfőbb társad az utadon
Ha a Sorsodban az áll, hogy
meditáló emberré válj, akkor ne legyenek kétségeid, sok hasonló dolgon
fogsz Te is átmenni. Vagy már talán el is kezdődött, és zajlik is ez a
folyamat. Lelked Fénye beragyogja a Lényedet, és ezáltal meg is
világítja azokat, amik akadályként tornyosulnak az utadon. A nyugalmad, a
harmóniád, az egyensúlyod, az önbecsülésed, az örömöd, a szereteted, és
az egész meditációd útjában. Ez a Fény lesz a legfőbb társad az
életben. Ez ami megvilágosít, és ami önkéntelenül is önismeretre
késztet. Meditálni nem lehet önismeret nélkül. Illetve lehet, csak az már
nem az. Leülhetsz, gyújthatsz füstölőt, mantrázhatsz, sőt még akár nagy
aktivitással bele is vetheted magad a "meditálók társadalmába", de ha
nem lesz Benned önismeret és őszinteség, akkor valójában itt is csak
pótcselekvésekkel szédíted magadat. Sőt, én egyre jobban azt látom,
minél inkább ellenáll valaki az őszinteségnek, annál intenzívebben veti
bele magát pótcselekvésekbe. Nyüzsöghetsz a "Fény" körül, de ha nem
ébred fel benned az őszinteség, akkor egy idő után úgy is csak zavarni
fogja a szemedet és arrébb állsz.
Azonban ha igazán örömet találsz a meditációban, akkor ez a Fény
segíteni fog. A meditálók közt is látni azokat, akik nem lelik örömüket a
meditációban. Látni azokat akik nem lelnek igazi nyugalomra, békességre
a meditációban. Tesznek-vesznek itt a meditáció körül, meg minden, de
valahogy az igazi béke és öröm elkerüli őket. Erre figyelj magadban,
hogy Benned megvan-e ez, vagy sem! Még ha most nincs is teljesen, azért
figyelj arra hogy vágysz-e rá egyáltalán vagy sem! Mire vágysz
egyáltalán? Felszínességre? Csipkerózsika álmokra? Nyűzsgésre? Vagy arra
hogy az Isteni Erő a Te Egód elképzeléseihez igazítsa a világ
alakulását? Azt nem tudom hogy az igazán mély, Tiszta Vágyunkat tudjuk-e
egyáltalán befolyásolni, azonban a felfedezését igen! Azt hogy milyen
vágyak dolgoznak Benned, azt igen is felfedezheted magadban,
megfigyelheted. Ha elég őszinte vagy, akkor önmagad mélyére juthatsz, és
megismerheted a mozgatórugóidat. És talán ha irányítani nem is tudjuk a
legmélyebb és legtisztább Forrásból fakadó Tiszta Vágyainkat, már talán
csak azzal is erősíthetjük őket, ha felfedezzük. Talán ha felismerjük
azt, hogy bennünk mi is áll a Legtisztább Forrás útjában, már azzal is
elősegíthetjük a felszínre törését.
Ezáltal Isteni Forrás fakad a Lényedben, amely egyre inkább elhordja
a felesleges hordalékot. A Forrás csörgedező patakká, egyre nagyobb
folyammá, hatalmas folyóvá, végül pedig a legnagyobb óceán társává
alakul át. Meditálj hát, és Te magad válj a csörgedező hűs patakká, hogy
aztán örömmel köszöntsön
végső célod, a hatalmas óceán.
Üdv
A Kolostor Őre
Csak Könnyedén
*******************************************************************************
A
MISSZIÓ --> Hiszek abban hogyha minden családban lesz legalább egy,
rendszeresen meditáló ember, az mindent meg fog változtatni!
Türelmesebb, megfontoltabb, és sokkal kiegyensúlyozottabb lesz az
ország. A célom az hogy ez összejöjjön, hiszen ez mindannyiunk érdeke
is. Egy sokkal tudatosabb, emelkedettebb és kedvesebb társadalom már
igazán ránk fér végre. A kolostoros blog egyszerű, és pénztárca kímélő
eszközeivel, na és az internet segítségével ez könnyen elérhető. Ha
tetszett ez a mostani bejegyzés, értékesnek, humorosnak, vagy éppen
elgondolkodtatni valónak találtad, akkor mindenképp küldd tovább most
másoknak is! HAJRÁ!